Festetics II. György Bécsben 1815. április 23-án született Festetics László és Josephine Hohenzollern-Hechingen harmadszülött gyermekeként és második fiaként. Születésekor Ilona nővére három-, míg bátyja, I. Tasziló kétéves volt. Öccse, Lajos – a legkisebb Festetics-testvér – 1823-ban született.
A grófi gyerekkor
Festetics II. György gyermekkora nem a császárvárosban, hanem a Balaton partján, Keszthelyen töltötte. Az édesapja, Festetics László a gyerekei neveltetésében nemcsak a megtanulandó tananyag elsajátítását vélte fontosnak, hanem egyéb ismeretek megszerzését is. Ennek érdekében keszthelyi kastélyának kertészetében gyerekei részére külön kiskertet alakíttatott ki, ahol a gyerekek maguk termesztettek zöldséget.
Iskolás évek
Festetics II. Györgynek és bátyjának, I. Taszilónak 1820-ban Balogh József ügyvéd személyében nevelője lett, aki végig kísérte a két gróf úrfit az iskolai éveken. II. György iskolás évei alatt magántanuló volt. Az alapfokú iskolai tanulmányait a dédapja, Festetics III. Pál által alapított keszthelyi elemi iskolában végezte, kitűnő eredménnyel. A csornai premontrei rend által fenntartott gimnáziumi első osztályait szintén Keszthelyen járta. Ráadásul ez a tanintézmény is dédapja, III. Pál nevéhez fűződik, ő alapította 1772-ben. A gimnázium utolsó osztályait Szombathelyen végezte el, ahol szintén a csornai premontrei rend tartotta fent a tanintézményt.
Festetics II. György középfokú tanulmányait 1831-ben, 16 évesen fejezte be kitűnő eredménnyel. Ezután a Pozsonyi Királyi Jogakadémián szerzett diplomát 1835-ben. Az itt szerzett jogi tudással meg tudta alapozni későbbi gazdasági és politikai pályafutását.
A képek forrásai:
Kiemelt kép: Festetics II. György miniszter. Politikai Újdonságok. 1867. február 20. melléklet.
A szombathelyi premontrei gimnázium épülete egy képeslapon: http://www.szent-norbert.hu/iskolatortenet.html
Pozsony a 19. században: https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Bratislava#/media/File:Pozsony.jpg